– Nem veszítesz el mindent, fiam – mondtam halkan. – Csak azt vesztetted el, amit eddig is csak hitelből birtokoltál: a hamis büszkeségedet.

Daniel lehajtotta a fejét, a válla rázkódni kezdett.
– Sajnálom, Anya… annyira sajnálom. Sasha… azaz Vanessa… ő akarta a luxust, én meg megfelelni akartam…

– Tudom – mondtam. – De a szeretetet nem úgy kell megvásárolni, hogy másokat eltaposol. A ház a Maple Ridge Lane-en továbbra is ott áll. A rózsák még mindig nyílnak a hátsó kerítésnél. És ha akarsz… ha egyszer megtanulod, mit jelent becsülettel élni… a kocsmaajtó és a konyhaablak nyitva áll neked is.

Nem vártam meg a választ. Megfordultam, és a templom nyitott ajtaján keresztül kiléptem a délelőtti napfénybe.

A levegő tiszta volt. A madarak énekeltek a fák ágain. A saját autóm – a régi, megbízható kék kocsi, amit Daniel el akart adni – ott parkolt a kápolna előtt, a kulcs pedig ott csilingelt a zsebemben. Beszálltam, indítottam a motort, és elindultam haza. Olasztól, békében, otthon.