Patricia elégedetten bólintott, miközben a poharába töltött még egy kis vörösbort.
– Látod, fiam? Végre egy olyan nő áll melletted, aki nem a múltba réved, hanem a jövőt építi. Marennek megvan a maga kis pénze a szüleitől, eléldegél majd valahol a város szélén.
Felálltam az asztaltól. A mozdulatom olyan hirtelen volt, hogy Patricia megrezzent, Cole pedig akaratlanul is hátrébb dőlt a székével. Nem kiabáltam. Nem estem kétségbe. Csak rájuk néztem azzal a nyugodt, szinte dermesztő határozottsággal, amit a nehéz évek tanítottak meg nekem.
– Igazad van, Cole – mondtam halkan, de tisztán. – A cég a tiéd. Minden egyes csavar, minden CNC gép, és minden egyes megrendelés.
Cole szeme felcsillant. Azt hitte, ennyi volt. Azt hitte, győzött.
– De van egy kis probléma, amit elfelejtettél – folytattam, miközben a táskámért nyúltam, és kivettem belőle egy vékony, kék dossziét. – A szabadalmak.
A szobában hirtelen elhalt minden hang.
– Milyen szabadalmakról beszélsz? – kérdezte Cole, és a hangjában megjelent az első bizonytalanság árnyéka.
– Arról a három speciális ötvözet-eljárásról és a precíziós fémtest-megmunkálási szoftverről, amely nélkül a te drága gépeid csak méhtelepre való vaspapucsok lennének – feleltem, és a dossziét a papírok tetejére dobtam. – Amikor hat évvel ezelőtt elkezdtük, a név, amire a szabadalmakat bejegyeztük, nem a tiéd volt, Cole. A szabadalmi hivatalban az én nevem szerepel kizárólagos tulajdonosként. A cég használhatta őket – ameddig én engedtem. De mivel a mai naptól a licencszerződés megszűnt, a Whitlock Precision holnap reggelre egyetlen sor működőképes technológia nélkül marad.
Cole arca lassan elveszítette a színét. A szeme kiugrott a helyéről.
– Te… te ezt nem teheted meg! A cég tönkremegy! A beszállítók azonnal beperelnek!
– Akkor hívd Brielle-t – mondtam egy gúnyos mosollyal. – Biztosan van annyi energiája és ambíciója, hogy tizenkilenc évesen összerakjon egy milliós nagyságrendű ipari szabadalmat a kávéfőző mellett.
Patricia felpattant az asztaltól, az arca torz volt a dühdtségtől.
– Te rosszindulatú, hálátlan…
– Jó éjszakát, Patricia. Jó éjszakát, Cole – mondtam, miközben a kabátomat a vállamra vettem. – Az ügyvédem reggel nyolckor átküldi a tulajdonjog-átruházási és kártérítési papírokat. Addig is… élvezzétek a vacsorát.
Amikor bezártam magam mögött az ajtót, a hideg pittsburghi eső arcamba csapott, de a levegő soha nem tűnt még ennyire szabadnak.






