Péter felordított a fájdalomtól, és fél lábbal megroggyant, a kezével a térdére kapaszkodva. Anna ekkor már a masszív bejárati ajtó kilincsén tartotta a kezét. Lenézett a férfira, aki ott görnyedt a luxusvilla drága padlóján, és a hangja jéghidegen csengett a térben:
– A válóperes ügyvédeim holnap reggel keresni fogják. És hidd el, Péter, nemcsak a részvényeket kérem vissza. Az egész birodalmat, amit a családom épített, te meg csak el akartál pazarolni a szeretőidre, darabokra szedem.
Azzal hirtelen lenyomta a kilincset. A dupla ajtó kitárult, és a hűvös, éjszakai szellő – amely az őszi kert illatát hozta magával – azonnal beözönlött az előtérbe, elfújva a fülledt parfümök és a hamis elegancia szagát. Anna kilépett a teraszra, magunk mögött hagyva a múltat, a félelmet és a börtönt, amit eddig otthonnak hívott.
A háta mögött Péter még tehetetlenül kiabált valamit, Júlia pedig élesen felsikoltott, amikor látta, hogy a kapu irányából már villognak egy autó fényszórói – Anna régóta hívott taxija volt az, amelyik most érkezett meg a kavicsos felhajtóra.
—
### Harmadik fejezet: Az éjszaka másik oldala
A taxi hátsó ülésén Anna mélyen kifújta a levegőt. A bőröndje ott ült mellette, kicsi és magányos, de a súlya most nem a terhet jelentette, hanem a szabadságot. A sofőr aggódva pillantott hátra a visszapillantó tükörben a sápadt, de acélos tekintetű nőre.
– Asszonyom… minden rendben? Kórházba kell menni?
Anna a kezét a hasára tette, ahol a pici most már békésen, lassan mozdult meg, mintha csak azt üzenné: *megcsináltuk, anya*.
– Nem, sofőr úr – mondta Anna, és először az este folyamán egy halvány, de igazi mosoly húzódott ki a száján. – Nem a kórházba. A jövőbe megyünk.
A kocsi lassan begurult a kapun, maga mögött hagyva a kivilágított kastélyt, ahol Péter még mindig a márványpadlón törölgette a homlokáról a verejtéket, miközben Júlia idegesen ugrált körülötte, ráébredve, hogy a játszma, amit ők ketten kezdtek el, most fordult vissza ellenük a legkegyetlenebb módon.






