A bolt többi vásárlója sem maradt tétlen. Pillanatok alatt valóságos szolidaritási hullám söprt végig az üzleten. Az emberek sorra járultak oda Clara elé, pénzt, névjegykártyákat, lakhatási ajánlatokat és őszinte, meleg öleléseket adva át a zokogó, mélyen meghatódott nőnek. Az a magány, az a jeges fagy, amely hónapok óta fojtogatta Clara lelkét a férje elvesztése óta, most egyetlen pillanat alatt elolvadt a váratlan emberség és szeretet tüzében.
Tamás pedig gyengéden Clara nyakába akasztotta a féltve őrzött aranyláncot.
– Alex fentről most biztosan mosolyog ránk – súgta Tamás a fülébe, miközben a nő átölelte a régi barátot. – Nem vagy egyedül, Clara. Soha többé nem maradsz egyedül. A családunk – a rendőrség közössége és a jó emberek – itt vannak veled és a kisbabáddal.
A bolt megvilágított kirakata mögött a kinti eső elállt, és a felhők mögül előbukkanó tavaszi napfény meleg sugara öntötte el az utcát, jelezve, hogy a legsötétebb éjszaka után is mindig van hajnal, és a jóság, a hűség és a szeretet végül mindig utat tör magának a legnehezebb időkben is.






