A beton forrósága égette a tenyeremet, miközben lassan, a büszkeségem maradékába kapaszkodva felküzdöttem magam a lábaimra. A bal lábam stabilan tartott, a titánból és szénszálból készült jobb lábam pedig – bár a csonkomban lévő idegek lángoltak a fájdalomtól – szilárdan állt a talajon. Nem adtam meg Julian Vance-nek azt a gyönyörűt, hogy sírva vagy összetörvelásson.






