Daniel elszomorodott egy pillanatra, a tekintete a Duna vizére tévedt. – Sajnálom, hogy kellett ez a dráma ahhoz, hogy felnőjek, Claire. Az anyám… ő soha nem tudta elfogadni, hogy az élet nem egy üzleti tranzakció, amit a birtoklási vágy irányít. De ígérem neked: én soha többé nem hagyom, hogy a múlt árnyéka rákénszeredjen a mi jövőnkre.
Letettem a kávét, és átnyúltam az asztal felett, hogy megfogjam a kezét. Az ujjaink szorosan összefonódtak.
– Tudom, Daniel – mondtam halkan, de határozottan. – Mert a ruhát talán darabokra szaggatták aznap este. De a szívünket, a méltóságunkat és a szabadságunkat soha senki nem tudta elvenni. És ez az egyetlen dolog, ami valóban számít.
A távolban megszólaltak a Mátyás-templom harangjai, jelképezve az esti szonettet, miközben a budapesti utcákon lassan kigyulladtak az első utcai lámpák. Nem volt szükségünk kristálycsillárokra, sem háromszáz fős, hamis elit lakodalomra. A mi történetünk most kezdődött igazán – tiszta lapokkal, saját kézzel írt fejezetekkel, és egy olyan szerelemmel, amely minden vihart túlélt.