Lena érezte, hogy a lábai elnehezednek. Azt hitte, most jön a vége. Ha Victor le tudta mészárolni a saját jobbkezét egyetlen pohár mérgezett pezsgő miatt, mit fog tenni egy olyan nővel, aki nyers erővel betörte az orrát, és botrányt csinált az év társasági eseményén?
– Dmitri – szólalt meg Victor mély hangján.
A testőr azonnal megállt, és elengedte Lena karját, de továbbra is szorosan mellette maradt.
Victor odasétált Lenához. Minden lépése olyan volt, mint egy súlyos kalapács üteme a padlón. Amikor megállt közvetlenül előtte, Lena kénytelen volt hátrahajtani a fejét, hogy a férfi szemébe nézzen. Közelről még hatalmasabbnak tűnt. A fekete öltönye alatt feszülő izmok, a hideg, áthatoló tekintet és az alsó ajkán csordogáló, vékony vérsugár mind azt üzenték, hogy itt a halál járkál emberi formában.
De Victor nem kiabált. Nem nyúlt hozzá fenyegetően.
Csak nézte. Hosszú, kínkeservesen hosszú másodperceken át vizsgálta az arcát, a fáradt szemeit, a kopott egyenruháját, és a kezeit, amelyek még mindig enyhén remegtek.
– Hogy hívnak? – kérdezte végül Victor, és a hangja most már sokkal halkabb volt, szinte csak a lánynak szóló suttogás.
Lena nyelt egy nagyot, a torka kiszáradt, de kényszerítette magát, hogy tiszta hangon válaszoljon.
– Le… Lena Hart, uram.
– Lena Hart – ízlelte a nevet a szájában a férfi. – Te megmentetted az életemet, Lena. És a Grandeur Hotelben senki, de senki sem tesz ilyet következmények nélkül. Sem a rossz, sem a jó értelemben.
Lena szíve a torkában dobogott.
– Én… én csak nem akartam, hogy…
– Hogy meghaljak? – fejezte be a mondatot Victor, a szája szélén egy halvány, szinte észrevehetetlen mosoly futott át. – Pedig sokan fizetnének milliókat azért, hogy ez megtörténjen. De te odajöttél, és arcon ütöttél. Tönkretetted a drága pezsgőmet. Megzavartad a bálomat.
A bálteremben feszült izgalom lett úrrá. A vendégek suttogni kezdtek. Clara Whitmore az első asytalnál összehúzta a szemöldökét, a körmével nervösen kapargatva az asztalterítőt; az arckifejezése azt árulta el, hogy ez a váratlan fordulat egyáltalán nem tetszik neki.
Victor azonban nem törődött senkivel. Lehajolt a földre, ahol a törött pezsgőspohár csillogó szilánkjai hevertek, és óvatosan felemelt egy darabot, amelyen még rajta csillogott a halvány aranyló folyadék maradéka.
– Dmitri – mondta anélkül, hogy elfordította volna a fejét. – Intézd el, hogy a Laboratórium azonnal elemezze ezt. És keresd meg, ki gyártotta a mérget. Ha a városon kívülről jött, égesd fel a fészküket. Ha a városon belülről, hozd el nekem az illetőt holtan vagy élve.
– Értettem, Főnök – bólintott Dmitri, majd egy pillanatra még ráközelített a tekintetével Lenára, mielőtt elindult volna a feladata elvégzésére.
Aztán Victor újra Lenára nézett. Kinyújtotta a kezét, de nem azért, hogy megüsse, hanem hogy finoman, két ujjával megragadja Lena csuklóját. A lány megrezzent az érintéstől, de nem tudott elhúzódni. Victor a fény felé fordította Lena kezét – ugyanazt a kezet, amivel az előbb teli erőből arcon ütötte.
A bőrön ott piroslott a becsapódás nyoma. A csuklója vörös volt Dmitri kemény szorításától.
Victor elgondolkodva nézte a sebeket, majd a zsebébe nyúlt, előhúzott egy fekete, aranybetűs névjegykártyát, és belehelyezte Lena remegő tenyerébe, majd lassan ráhajtatta az ujjait.
– Ma este tönkretetted a munkahelyed egyenruháját, Lena – mondta Victor halkan, de határozottan. – És valószínűleg holnap reggelre kirúgnak a szállodából, mert megütötted a tulajdonost. De holnap reggel nyolc órakor ne a takarítószobába menj. Hívd ezt a számot. A sofőröm várni fog a Grandeur Hotel bejárata előtt.
Lena a kezében tartott kis kártyára bámult. A név felett fémnyomott arany betűkkel csak ennyi állt: *VICTOR ROMANO – CHAIRMAN & CEO, ROMANO HOLDINGS*.
– Mi… miért? – suttogta Lena, a szeme megtelt könnyel a kimerültségtől és a feszültségtől. – Mit akar tőlem egy olyan ember, mint maga?
Victor Romano egy pillanatra elhallgatott. A fekete szeme mélyén valami megmagyarázhatatlan tűz villant fel – egy olyan emberé, aki évtizedek óta csak az árulást és a képmutatást ismerte, de most valami olyasmit látott, ami teljesen felborította a világát: a tiszta, hamisítatlan bátorságot.
– Azt akarom, Lena, hogy dolgozz nekem – mondta a férfi, és a hangja hirtelen úgy hatott, mint egy parancs, aminek senki sem mondhat ellent. – Ha van valaki ebben a teremben, aki elég bátor ahhoz, hogy megüssön engem, és ezzel megmentse az életemet, akkor ő az egyetlen ember, akiben bízhatok a jövőben.
A bálteremben a csend most már dermesztőbb volt, mint valaha. Clara Whitmore az asztalnál hirtelen felállt, a széke hangosan megcsikordult a márványpadlón, de Victor rá sem nézett.
Lena Hart ott állt New York legveszélyesebb embere előtt, a kezében a névjegykártyával, és érezte, hogy az élete, amit eddig egy láthatatlan, szürke egérként élt le, egyetlen másodperc alatt darabokra hullott – hogy valami sokkal hatalmasabb, sokkal sötétebb és sokkal izgalmasabb vegye kezdetét.






