Az első évfordulójukon Monica oda akarja adni magát a barátjának, Leónak, de rajtakapja, hogy a húgával csalja. Bérgyilkosok által üldözve Ethan, egy maffiafőnök ront be, megissza a drogozott borát, allergiás reakciót vált ki, és magával viszi. Nem tudja, hogy Ethan az apja, akit Leo holnap fog bemutatni neki
Az első évfordulójukon Monica oda akarja adni magát a barátjának, Leónak, de rajtakapja, hogy a húgával csalja. Bérgyilkosok által üldözve Ethan, egy maffiafőnök ront be, megissza a drogozott borát, allergiás reakciót vált ki, és magával viszi. Nem tudja, hogy Ethan az apja, akit Leo holnap fog bemutatni neki
A levegőben szálló finom, fűszeres pörkölt illat és a hűtőből kivett, drága vörösbor üvege mind arra szolgáltak, hogy Monica tökéletessé tegye az estét. Az első évforduló volt. Az a nap, amikor úgy döntött, maga mögött hagyja a gyermeteg bizonytalanságot, és teljesen átadja magát Leónak, a férfinak, akit három éve a mindenségének hitt. A gyertyák fénye melegen táncolt a nappali falain, a hálószobában pedig selyemlepedők várták.
De ahelyett, hogy Leo nyitotta volna ki a bejárati ajtót egy csokor virággal, a csendet a hálószoba felől kiszűrődő, fojtott nevetés és a jól ismert hangok törték meg.
Monica lábai elnehezedtek, amikor megpillantotta a félrehúzott ajtón át azt a látványt, amit soha, egyetlen rémálmában sem akart volna látni: Leo, a férfi, akinek a jövőjét tervezte, a saját húgával, Clarissával vetette össze a testét az ágyukon. A köztük lévő gátlástalanság, a Clarissa arcán elégedett gúnyos mosoly olyan volt, mint egy arculcsapás. Monica torkából elakadt a lélegzet. A tálca, amelyen a poharak álltak, kicsúszott a kezéből, és a csörömpölés hangja betöltötte a lakást.
A hálószobai pár azonnal felugrott. Leo arca elsápadt, de mielőtt még dadoghatott volna valamit, Clarissa gúnyosan felnevetett.
– Nos, úgy látszik, kicsit korán jöttél haza, drága nővérem. De hát tudod… Leo mindig is jobban szerette a szenvedélyt, mint a te unalmas, kispolgári szabályaidat.
Monica nem sírt. A sokk olyan mély jéggé fagyasztotta a lelkét, hogy a könnyek is megfagytak benne. Egyetlen szót sem szólt; sarkon fordult, felkapta a kocsikulcsát a komódról, és kirohant az éjszakába, hátrahagyva a füstölgő romokat.
Nem sejtette, hogy a lépcsőházban és az utcán már másfajta veszedelem jár.
Három utcával odébb, a sötét sikátorok hálójában Ethan – a várost és a alvilágot vaskézzel irányító maffiafőnök, akit a rivalizáló klánok bérgyilkosai üldöztek – éppen egy vérző sebbel a vállában keresett menedéket. A testőrei elestek; egyedül maradt, miközben a nyomában lihegő fegyveresek léptei rázták a betont. Ethan a menekülés közepette betörte az első elé eső lakás ajtaját – ami történetesen Monica üresen hagyott lakása volt.
A feszültségtől elgyötörten Ethan meglátta az asztalon álló, még ki nem töltött vörösbort. Nem tudhatta, hogy Monica azt a bort egy kis titkos, nyugtató hatású szerrel – egy enyhe bódító cseppel – bolondította meg, hogy az évfordulós este még oldottabb legyen. Ethan, akinek a szervezete a sebesülése miatt amúgy is túlfűtött állapotban volt, egyetlen mozdulattal felkapta a poharat, és lehúzta.
Néhány másodperc múlva a hatás nem a várt ellazulás היה: a maffiafőnök torkában lángolni kezdett a levegő, a szeme elhomályosult, a bőre pedig vörös foltokban kiütközött. Súlyos allergiás reakció – a borba kevert különleges növényi kivonat ellen – azonnal megbénította a fizikai erejét. Amikor Monica tíz perc múlva visszatért a lakásba a sokktól vezérelve, a nappalija padlóján egy fegyveres, hatalmas, de most tehetetlenül fulladozó idegent talált.
Mielőtt Monica észbe kaphatott volna, a bérgyilkosok betörték az ajtót. Ethan, minden erejét összegyűjtve, megragadta a lány karját, és a fojtogató fulladás közepette magával rántotta a menekülő autójához.
– Ha élni akarsz, jössz velem! – sziszegte Ethan, miközben a vér és a gyógyszeres sokk keveréke miatt a látása már szinte teljesen elsötétült.
—
A következő nap reggelén Monica egy fényűző, nehéz selyemfüggönyökkel elzárt, idegen szobában ébredt. A fejessége lüktetett az éjszakai eseményektől. A férfi, aki tegnap este elrabolta, most egy bőrfotelben ült, az arca halvány volt, de a tekintetéből áradó fenséges, hideg magabiztosság nem engedte meg a gyengeség látszatát. Ethan az ablakból nézte a várost, miközben az orvosa éppen most hagyta el a szobát, miután ellátta a férfi allergiás sokkját és a lőtt sebét.
– Ne félj, kislányom – mondta Ethan mély, parancsoló hangon, miközben megfordult, és a lányra nézett. – Nem bántalak. De az éjszakai kalandunk után jobb, ha egy darabig itt maradsz a biztonság kedvéért. A nevem Ethan.
Monica a szívéhez kapott. A tegnap éjszakai undorító árulás a húgával és Leóval, a bérgyilkosok üldözése, és most ez a veszélyes, sötét vonású maffiavezér… mindez túl sok volt egyetlen napra.
– Engem nem érdekel, hogy ki vagy! – kiáltotta Monica, és a szemeiben a tehetetlen düh tüzelt. – Engedj el! A vőlegényem… a barátom, Leo ma délután bemutat a családi körnek… bemutat az apámnak, akit eddig soha nem ismertem!






