A név, amit kimondott, letarolta a szobát, mint egy hirtelen jött vihar.

Blake mosolya, ami az imént még a diadalittas magabiztosságtól ragyogott, egyetlen szempillantás alatt fagyott le az arcáról. Pislogott, mintha nem hinné el a saját fülének, majd gyorsan Carter vezérigazgatóra, aztán pedig rám nézett, miközben a szemeiben a zavarodottság lassan átadta a helyét a tiszta, hígítatlan pániknak.

– Claire…? – dadogta Blake, és a hangja hirtelen vékonyabbá és törékenyebbé vált. – Ön… ismeri a feleségét, uram?

Daniel Carter rá sem nézett. A figyelme kizárólag rám irányult, miközben óvatosan elhúzta a kezét a vállamról, és kiegyenesedett. Az arcán az a rideg, könyörtelen üzleti kifejezés ült, ami miatt a piacokon hírhedtté vált – de a tekintetében most ott csillogott a tisztelet és egy régi, mély barátság melegsége.

– Ismerem, Blake – mondta Carter vezérigazgató, és a hangja olyan hűvösen és élesen csengett, hogy a szobában mindenki lélegzet-visszafojtva figyelt. – Claire nem csupán egy beosztott felesége. Ő a Carter Holding igazgatótanácsának alelnöke, és ami ennél is fontosabb… az én legközelebbi barátom, a néhai Thomas Vance lánya.

A csend, ami a szavai után következett, nehezebb volt az ólomnál.

Blake álla leesett. A szája tátva maradt, de hang nem jött ki rajta. Úgy nézett rám, mintha hirtelen egy idegen lény váltana ki belőle terrorisztikus félelmet. A felesége által emlegetett „Eddie” – vagyis Ethan, a férjem – csendesen lépett mögém, és a keze megnyugtatóan, mégis határozottan érintette meg a derekamat.

– Mr. Carter… én… nem tudtam… – dadogta Blake, miközben a lábai alatt mintha kicsúszott volna a talaj. A homlokáról patakzott az izzadság, a drága öltönye pedig hirtelen túl nagynak tűnt a megroggyant testén. – Ő sosem mondta… Azt hittem, csak egy…

– Hogy csak egy átlagos nő, akit szabadon meg lehet alázni? Hogy a férje egy védtelen senki, akivel azt csinálhat, amit akar? – vágott közbe Carter, és egy lépéssel közelebb lépett hozzá. A magassága és a tekintélye teljesen elnyomta Blake-et. – Thomas Vance alapította ezt a vállalatot, Blake. Azok az adatelemző rendszerek, amiket a cég használ, az ő szabadalmai. És a lánya, Claire, csendben, a háttérben dolgozott éveken át, hogy megvédje ezt a vállalkozást a korrupt, alkalmatlan vezetőktől, miközben ön… miközben ön a saját kis királyságát építette a gyengék eltiprásán.

Az asszisztens kinyitotta a fekete bőrmappát, amit végig szorongatott. Előhúzott belőle egy vastag papírköteget, és átadta a vezérigazgatónak.

– Itt van mindaz, amit az elmúlt két évben összegyűjtöttünk, Daniel – mondta az asszisztens, miközben a papírokra mutatott. – A panaszok, a zaklatási ügyek, a pénzügyi visszatartások, és azok a felvételek, amelyeket az irodai kamerák mentettek le a belső hálózatról. Blake nemcsak a beosztottjait terrorizálta, de rendszerszinten lopta meg a vállalatot a hamisított túlóra-jelentéseken és a beszállítói jutalékokon keresztül.

Blake arca teljesen hamuszürkévé vált. A térdei megroggyantak, és kétségbeesetten próbált az asztal szélébe kapaszkodni, de az ujjai csak megcsúsztak a kiömlött mártáson.

– Ez… ez hamisítvány! – kiáltotta, bár a hangja már csak egy erőtlen vonyítás volt. – Ők… ők mindketten összeesküdtek ellenem! Ön nem teheti ezt, Mr. Carter! Én vagyok a legjobb értékesítési vezető! Én hozom a profitot!

– A profitot a csapat hozza, Blake. Maga csak a vért szívta le róluk – mondta Carter fagyos nyugalommal. Aztán felém fordult. – Claire, a tiéd a szó. Mit akarsz tenni vele?

Minden szem ránk szegeződött. A kollégák, a feleségek, az alkalmazottak, akik hónapokig vagy akár évekig szenvedtek Blake terrorjától, most mind engem néztek. Nem félelemmel, hanem egyfajta néma, reménykedő felkiáltással.

Lassan elengedtem Ethan kezét, és előre léptem. A sarkam kopogása volt azetlen hang a különteremben. Megálltam közvetlenül Blake előtt, aki most már a földre rogyva, összekuporodva ült a kiömlött ételek és a törött üvegek között.

– Richard – mondtam halkan, pontosan ugyanazzal a nyugodt, jeges hangnemmel, amit ő használt, amikor a férjemet alázta meg. – Emlékszel, mit mondtál néhány perce a feleségemről? Hogy nem éri meg a fáradtságot? Hogy valószínűleg a férje is mindenben csődtömeg?

Blake remegett. A fejét sem merte felemelni.

– Én tíz éve ismerem Ethant – folytattam, és a hangom betöltötte a teret. – Tudom, milyen keményen dolgozik. Tudom, hogy tisztességes, becsületes ember. És azt is tudom, hogy soha, egyetlen percig nem volt szükségem arra, hogy a családi hátteremmel vagy a pozíciómmal védjem meg őt az irodában. Hagytam, hogy a saját lábán álljon. Azt hittem, a munkahelyén a teljesítmény számít, nem a kegyetlenség. De tévedtem. Hagyatkoztam a rendszerre, ami elnézte a fajtádat. Ennek most vége.

Carter vezérigazgatóra néztem.

– Nemcsak azonnali hatállyal bocsátjuk el, Daniel. Azt akarom, hogy a jogi osztály indítson bűntetőeljárást minden egyes sikkasztási ügyben, és követeljük vissza a cégtől eltulajdonított pénzt, utolsó centig. Ne maradjon semmije. Sem az állása, sem a vagyona, sem a hírneve.

Carter bólintott. – Úgy lesz. A rendőrség már úton van. A hivatalos feljelentést a holnapi nap folyamán benyújtjuk.