A fehér bot nekiütközött a márványnak, majd a medence mélye felé csúszott. Daniel Blackwood még azelőtt hallotta a zuhanását, hogy látta volna a víz megrezdülését a lába alatt. Clara egy lépéssel hátrább állt, tükörképe remegett a kék felületen. – Vigyázz, drágám – mondta anélkül, hogy megmozdult volna, hogy segítsen.

Nyolc hónapon át volt óvatos, minden egyes lépésénél és lélegzetvételénél vigyázott, ügyelve arra, hogy a felesége ne vegye észre: a látása visszatért.
Most azonban vékony vízréteg borította a fényes cipője alatti kövezetet, és valaki eltávolította a biztonsági korlátot a medence széléről.
A sarka megcsúszott.
Egy kéz megragadta az alkarját, meglepő erővel.
– Ne mozogj! – parancsolta egy nő.
Anna Reed megvetette a lábát, visszahúzta, és kis híján maga is elesett.
Egymásnak dőlve estek egy kőváza ellen, a nő csuklója vadul pulzált a kezében.
– Akár meg is halhattál volna – mondta Anna.
Clara felnevetett az ajtóból.
– Vak, Anna, nem üvegből van.
– Centiméterekre volt egy két és fél méteres zuhanástól.
– Mióta ad erkölcsi leckét a cseléd?
Anna egyenesen Clarára nézett.
– Amióta senki más nem vette a fáradtságot, hogy segítsen neki.
Daniel megköszönhette volna, és folytathathatta volna a megjátszást.
Ehelyett letette a napszemüvegét.
A napfény fájt, de nyitva tartotta a szemét, és Clara bal gyűrűsujján csillogó gyémántra szegezte a tekintetét.
– Ez nem az a jegygyűrű, amit neked adtam.
Clara mosolya elhalt.
– Mit mondtál?
– A gyűrű, amit vettem, egy kék zafírt rejtett a gyémánt alá.
A nő behajlította az ujjait a tenyerébe.
– Daniel, te zavarban vagy.
– Nem – mondta a férfi.
– Hónapok óta először nem.
Anna kettejük között váltogatta a tekintetét.
– Látni tudsz?
– Igen.
– Mióta?
– Elég régóta ahhoz, hogy tudjam, valaki hazudik nekem.
Clara hátrált egy lépést.
Daniel még azelőtt felhívta az ügyvédjét, hogy a nő elérte volna az ajtót.
– Rachel, fagyassz be minden dokumentumot, ami az aláírásomra vár.
– Daniel? – Rachel Bennett hangja megdöbbentnek tűnt.
– Egyedül vagy?
– A feleségem itt van, meg Anna is.
Csend következett, amelyet csak a medence szűrőrendszerének zümmögése tört meg.
– Akkor hallgass ide figyelmesen – mondta Rachel.
– Valaki el akarja adni a házadat a te beleegyezésed nélkül.
Daniel látta, hogy Clara arcából kifut a vér.
– Tudom – mondta.
– Azt akarom tudni, hogy ki.
Clara kitépte a telefont az asztalról.
– Ez képtelenség. Épp a hitelújrafinanszírozásról vitatkoztunk.
– Kivel?
– Ethan Cole-lal. Ő ingatlanos tanácsadó.
– Szokott azzal tanácsadást végezni, hogy csókolgatja a nyugati folyosón?
Anna elfordította a tekintetét, hirtelen kényelmetlenül érezve magát a sok információtól.
Clara hangja megélesedett.
– Kémkedtél utána?
– Csak túléltem téged.
Anna meglazította a kezét a férfi ujjain.
– Nekem mennem kell.
– Kérlek, maradj – mondta Daniel, majd meglágyította a hangját. – Csak ha akarod. Lehet, hogy szükségem lesz egy tanúra arra, ami a medencénél történt.
– Láttam, hogy megcsúsztál – válaszolta Anna.
– Azt nem láttam, ki vizezte fel a követ.
– Ez őszintébb, mint bármi, amit ma hallottam.
Clara dühösen indult a ház felé, de két biztonsági őr érkezett a terasz bejáratához.
Daniel már korábban utasította a biztonsági főnököt, hogy őrizze meg a felvételeket, és akadályozza meg a bizonyítékok megsemmisítését.
– Nem zárhatsz be a saját házamban – tiltakozott Clara.
– Senki sem zár be – mondta Daniel.
– Szabadon távozhatsz. A céges laptopok viszont itt maradnak.
Merev vállal, a márványon lövések hangjaként kopogó magassarkúval távozott.
Anna letérdelt, hogy kihúzza a botot a lefolyóból.
A gumi vég majdnem teljesen le volt vágva.
Felmutatta.
– Ez már előtte is ilyen volt?
Daniel megvizsgálta a sérült véget.
– Nem.
– Akkor valaki azt akarta, hogy elveszítsd az egyensúlyodat.
A férfi az arcát tanulmányozta, a kontyból kiszabaduló hajtincset, a haragot, amit a nő meg sem próbált leplezni.
– Akár hagynod is hatott volna, hogy beleessek.
– Miért tettem volna?
– Ebben a házban az embereknek általában okuk van arra, hogy segítsenek nekem.
– Akkor talán kevesebb időt kellene töltened ebben a házban.
Aznap reggel először mosolyodott el.
Rachel negyven perc múlva érkezett meg egy bőr aktatáskával és két munkatárssal.
Szétterítette az átruházási iratokat az étkezőasztalon, kiemelve egy hamisított elektronikus engedélyt és egy stróancégnek szóló ütemezett kifizetést.
– A vevő kétmillió dollárt utalt át – magyarázta.
– Az adásvétel lezárását péntekre tűzték ki.
– Mondjátok le.
– Sürgősségi ideiglenes intézkedést kértem. A bíróságnak bizonyítékra lesz szüksége a csalásról.
– Akkor adjatok nekik bizonyítékot.
Rachel megmutatta neki a hitelesítési naplót.
A tranzakciót a biztonságos eszközéhez tartozó kóddal hagyták jóvá.

—

A nappaliban hirtelen beállt csend nehezebb volt, mint a legbrutálisabb vihar. Rachel papírjai ott hevertek a fényes mahagóni asztalon, miközben a külső terasz felől még hallatszott a szűrőrendszer monoton zümmögése. Daniel nem mozdult. A szeme előtt nem a számok vagy a jogi paragrafusok lebegtek, hanem az a felismerés, hogy az elmúlt hónapokban egy sötét színjáték bábúja volt, amelyet a saját felesége rendezett meg.