A hálószoba ajarka nyitva hagyva csalogatta ki a hűvös, éjszakai levegőt, miközben a benne hallatszó fojtott kacajok és a suttogó hangok keserűen hatoltak be a lelkembe. A kezeim nem remegtek. A tálcán lévő két kristálypohár és a drága francia pezsgősüveg stabilan pihent a mutatóujjaim között, de a fejemben egy sokkal pusztítóbb terv rajzolódott ki, mint amit bárki elképzelhetett volna.

Nem az volt a célom, hogy sírva elszaladjak, vagy hogy egy olcsó veszekedéssel méltóságon aluli helyzetbe hozzam magam. Péter, a drága férjem, aki tíz év hűséges szolgálat és csendes kitartás után most egy huszonéves, gőgös kis senkivel a hátam mögött akart megalázni a saját otthonomban, nem is sejtette, hogy a saját sírját ássa meg azzal, hogy az alelnöki székbe ülve teljesen elvakult a kapzsiságtól és a gőgtől.

Lassan elindultam a hálószoba felé. Az ajtó résnyire nyitva volt. Belestem: Péter már a nagyméretű franciaágyunk szélén ült, az ingét félig kigombolva, míg az új barátnője, egy Lili nevű, elkényeztetett teremtés, a fésülködőasztalom előtt állt, és éppen a drága ékszereimet próbálgatta a nyakára, miközben gúnyosan kuncogott.

– Mondom én, drágám, hogy eddig is sok időt pazaroltál erre a szerencsétlenre – mondta Lili, és belekortyolt egy pohár vízbe, amit az éjjeliszekrényről vett fel. – De mostantól minden más lesz. Új élet, új luxus!

– Hát persze, kicsim – nevetett fel Péter, és átkarolta a nő derekát. – Hamarosan úgyis elválok tőle, és a cégtől kapott prémium lakást, meg a részvényeket mind átírjuk a nevedre. Ő meg mehet vissza ott aludni a kis földszinti lyukba, ahonnan tíz éve kihoztam.

A tálcát csendben letettem a folyosón álló kis kerek asztalra. Nem léptem be azonnal. Ehelyett a konyhába mentem, ahol a tíz év alatt aprólékosan összegyűjtött dokumentumok, hivatalos iratok és bankszámla-kivonatok rejtőztek egy régi, zárható fémkazettában.

Nemcsak a felesége voltam ennek az embernek tíz éven át; én voltam a gazdasági igazgató helyettese is abban a nagy építőipari holdingban, ahol Péter most alelnöki pozícióba emelkedett. Amikor még senki sem volt, és ő csak egy szerencsétlen, adósságokkal küszködő mérnök volt, én írtam alá a kezdeti hiteleket, én mentettem meg a vállalkozását a csődtől, és az én családi tőkém – az édesapámtól örökölt földalap eladásából származó pénz – biztosította az alapot ahhoz, hogy a cég ma ott tartson, ahol. Péter mindezt eltitkolta a cég új vezetősége elől, és a saját nevére íratta az érdemeket. Sőt, az utóbbi hat hónapban súlyos pénzügyi csalásokat és sikkasztásokat hajtott végre a cég számláiról, hogy finanszírozza a luxus életmódját és Lili ajándékait.

A bizonyítékok ott feküdtek a kezemben. Minden egyes hamis aláírás, minden egyes offshore számlára utalt összeg, és a cég belső ellenőrzési jelentése, amelyet még a múlt héten hozott el nekem a cég egyik régi, becsületes könyvelője, aki szintén megelégelte Péter gátlástalanságát.

Visszatértem a hálószoba ajtajához, felvettem a tálcát a pezsgővel, és beléptem.

– Itt van a pezsgő, kedvesem – mondtam olyan nyugodt, hűvös hangon, amitől Péter hirtelen összerezzent, és elengedte Lili kezét.

A férjem gúnyosan felhorkant.
– Na végre! Már azt hittem, elájultál a konyhában a bénaságod miatt. Nyisd ki az üveget, és töltsd ki!

Mosolyogva bólintottam. Megfogtam a pezsgősüveget, letéptem a fóliát, óvatosan kioldottam a drótkosarat, és egy határozott mozdulattal kipattintottam a dugót. A habzó ital azonnal felpezsdült az üveg szélén. Két kristálypohárba töltöttem, az egyiket Péternek, a másikat Lilinek adtam.

– Az évfordulónkra, Péter – mondtam csendesen, és koccintásra emeltem a saját (üres) poharam. – Hogy mindazt megkapd, amit ma este megérdemelsz.

Lili nevetve koccintott velünk.
– Na végre egy értelmes pillanat tőled! Egészségünkre, vesztes!

Mindketten nagyot húztak a pezsgőből. Péter elégedetten törölte meg a száját, azt hitte, ezzel teljesen megtört a lelkem, és mostantól az ő bábja leszek a saját otthonomban.

– És most – mondtam, miközben letettem a tálcát az éjjeliszekrényre, és kihúztam a táskámból egy vastag iratcsomót –, mielőtt végleg elköszönnék tőletek éjszakára, van itt valami, amit neked, alelnök úr, feltétlenül alá kell írnod.

Péter összehúzta a szemöldökét, és dühösen nézett rám.
– Megőrültél? Milyen papírok ezek most? Nem érek rá a hülyeségeidre!

– Nem hülyeség, Péter. Válási papírok? Azok is sorra kerülnek majd. De ez most a cég belső elszámolása. Mivel a cég igazgatótanácsa ma délelőtt – a közelemben lévő igazgatók kérésére – rendkívüli auditot rendelt el, szükségük van a te aláírásodra is a pénzügyi transzferek jóváhagyásához… vagy inkább a bűnösséged elismeréséhez.

Péter arca hirtelen elveszítette a színét. A pezsgőspohár megremegett a kezében.
– M… miről beszélsz? Milyen audit?

– Olyan auditról, Péter, amely kideríti, hogy az elmúlt hat hónapban hány millió dollárt tüntettél el a cég számláiról a saját magáncéljaidra, beleértve az új kisbarátnődet is – mondtam hűvösen, és rádobtam a dokumentumokat az ölébe. – A hamisított aláírások, a sikkasztott részvények, és a belső információs visszaélések mind itt vannak feketén-fehéren.

Lili arcáról a gőgös mosoly egy szempillantás alatt lemállott.
– Péter… miről beszél ez a nő? Milyen sikkasztásról? Azt mondtad, te vagy a leggazdagabb alelnök!