A csend, amely a falu főterére nehezedett, szinte tapintható volt. Az embereken átfutó döbbenet moraja olyan halk volt, mint a sivatagi homokszemek surrogása a szélben. Whitehawk főnök mély, sötét szemei Ethan Walkerre szegeződtek, aki még mindig ott állt a hatalmas pamutfa törzse mellett, kalapját a kezében szorongatva, porosan és zavartan.
– Én… – dadogta Ethan, miközben a tekintete a lányról a főnökre vándorolt. – Főnök úr, én nem akartam… Biztosan félreértésről van szó. Én csak a lovamat keresem, és holnap reggel már mennék is tovább Tucson felé. Itt sincs keresnivalóm.
Ayana nem lépett hátra. Lassan, határozott léptekkel közelebb ment a cowboyhoz, egészen addig, amíg meg nem érezte a férfi ruhájából áradó sivatagi por, izzadság és a lovak illatát. Felnézett rá – mert Ethan jóval magasabb volt nála –, és a szemében nem volt semmi bizonytalanság.
– Nincs félreértés, idegen – mondta Ayana, hangja tisztán és erőteljesen zengett a csendes völgyben. – A harcosok közül senki sem látott mást, csak a saját hiúságát. Te viszont az első pillanatban nem a büszkeségedet hoztad ide, hanem az igazságot. Egy lovat kerestél, de olyasmit találtál, amit senki más nem mert meglátni.
Ethan torkán akadt a szó. Életében nem gondolta volna, hogy egy apacs falu közepén, egy teljesen valószínűtlen napon egy olyan nő fogja kiválasztani, akit a környék összes híres harcosa hiába ostromolt.
Whitehawk főnök lassan elmosolyodott – az arcán megjelentő ráncok mélyek voltak, mint a kanyon szikláiba vájt ösvények. Előre lépett, kezét a magasba emelte, jelezve a falu népének, hogy a törvény nem változott meg, csupán új mederbe terelődött.
– A lányom nem téved, cowboy – mondta a főnök mély, ünnepélyes hangon. – De ahogy kérdeztem: ha ő téged választ, mit választasz te? Mert az apacsok földjén egy ilyen döntés nemjáték. Ez nem egy ideiglenes szövetség. Ha elfogadod őt, elfogadod a népünket, a nehézségeinket és a harcainkat is.
Ethan mély levegőt vett. A horizonton a nap lassan lebukni készült, aranyló vörösbe borítva a tájat. Emlékezett az otthonára Tucson mellett, a magányos farmra, a poros munkára és a csendes estékre, ahol senki sem várta. Rájött, hogy bár nem akart szerelmet keresni, a sors mégis idevezette.
– Nem hoztam vagyont, és nem vagyok hős – mondta Ethan határozottan, a főnök szemébe nézve. – De ha Ayana engem választott, és a törvényetek szerint ez az út… akkor elfogadom. Nemfutok el.
A falu népe egy pillanatra megdöbbent, majd a harcosok közül néhányan elismerően biccentettek. Az ellenségeskedés elszállt a levegőből, átadva helyét egy mély, tiszteletteljes elfogadásnak.
Ekkor Whitehawk főnök egy hirtelen mozdulattal intett az egyik őrnek, aki elővezette Ethan elveszett lovát – azt a pinto csődört, amelynek a nyomát egész nap kereste. De a lónak nem a nyeregén volt a furcsaság, hanem a kantárjára kötött bőrerszényben.
– A lovad nem véletlenül szaladt el a kanyarig, Ethan Walker – mondta a főnök rejtélyes mosollyal. – És nem is a csörgőkígyó ijesztette meg.
Ethan átvette a gyeplőt, és belenézett az erszénybe. Egy régi, pecsétes papírlapot talált benne – egy térképet és egy figyelmeztetést, amelyet a bányászati társaság bérencei hagytak el a völgy szélén, és amely arról szólt, hogy Whitehawk földjét még az esős évszak előtt meg akarják szerezni, tűzzel-vassal.
A falu örömtüzei hamarosan lángra lobbantak az este beköszöntével. A zene, a dobok ritmusa és a közös lakoma megpecsételte az új kezdetet. De Ethan tudta, hogy a béke nem tart örökké. A kanyon mögött, a sötétben, Silas Crowley emberei már gyülekeztek, és a valódi harc csak most kezdődött el.
Három héttel később a falu élete látszólag visszatért a megszokott kerékvágásba, de a feszültség kézzel tapintható volt a levegőben. Ethan és Ayana a falu szélén álló kis vályogházban kezdtek el közös életet építeni. Nem volt ott luxus, de volt valami sokkal fontosabb: bizalom, tisztelet és egy olyan bajtársiasság, amit Ethan soha nem tapasztalt meg korábban.
Egyik hajnalban, amikor a sivatagi levegő még élesen csípett, Ethan a tornácon ült, és a puskáját tisztogatta. Ayana lépett ki mellé, kezében két csésze gőzölgő gyógyteával.
– A felderítők hírt hoztak a déli gerinc felől – mondta Ayana halkan, miközben átnyújtotta az egyik csészét. – Crowley emberei nem várják meg a tavaszt. Két nap múlva éjszakai támadást terveznek a f głów kút és a téli raktár ellen. Meg akarják mérgezni a vizet, hogy kikényszerítsék a törzs elvonulását.
Ethan letette a fuskát, és felnézett a feleségére. A szemeiben ott izzott a harcosok tüze.
– Nem hagyhatjuk, hogy elérjék a kutat – mondta Ethan rideg határozottsággal. – Ha a víz elvész, a falu nem éli túl a telet. Tudják ezt ők is. Ezért jönnek éjszaka.
– Igen – bólintott Ayana, és a szája szélén egy bátor, szinte vad mosoly futott át. – De ezúttal nem ők lepnek meg minket. Hanem mi őket.