– Tudok készíteni egy egyszerűbb desszertmenüt – mondtam. – Nem lesz ingyen, és nem fog tartalmazni cronutot vagy háromemeletes tortát.
Anyám hátrahőkölt.
– Megterhelnéd a saját húgodat?
– A személyzetemnek le kellene mondania a meglévő megrendeléseket, és túlóráznia kellene.
– Ez család – vágta rá Haley.
– A család tegnap tiltott ki, mert élesztőszagú vagyok.
Az ablak közelében egy vásárló abbahagyta a kávéja emelését. Marcus a mixer mellett maradt, de a szeme ránk tévedt.
Haley körülnézett, és lehalkította a hangját.
– Ne hozz zavarba idegenek előtt.
– Te jöttél be az én üzletembe.
– Azért jöttem, mert segítened kell nekem.
Apám a tenyerével ráütött az asztalra. Egy sötét ganache-t tartalmazó tál megrezzent, és egy fémkanál csörrent a peremén.
– Elég. Meg fogod oldani. Vásárolj desszerteket máshol, és tedd be őket a dobozaidba, ha muszáj.
A kezét bámultam az asztalomon.
– Vedd le a kezed a munkaállomásomról.
Az arca elsötétedett.
– Nem beszélhetsz így velem.
– A saját konyhámban igen.
A szoba elcsendesedett, kivéve a mixereket és a kávégép alacsony sziszegését.
Haley összefonta a karját.
– Ezért senki sem akar téged a partin. Mindig mindent kellemetlenné kell tenned.
Felemeltem a tekintetem az övére.
– Azzal bíztál meg, hogy három nap munkáját hat óra alatt végezzem el, mondjam le a fizető vásárlókat, és nyeljem el a költségeket, mert azt hiszed, a munkám a tiéd.
– Egész nap a liszttel játszol – mondta. – Hagyd abba azt, hogy úgy teszel, mintha műtétet hajtanál végre.
A bejárat feletti csengő ismét megcsörrent.
Ez alkalommal senki sem tűnt irritáltnak.
A családom testtartása azonnal megváltozott.
Anyám kihúzta a vállát. Apám levette a kezét az asztalról. Haley arca puhult a fényképeken használt polírozott mosollyá.
Egy magas férfi állt az ajtóban szénszürke öltönyben, sötét gyapjúkabát alatt. A hó olvadt a vállán. Só-bors haja gondosan fésült volt, és a szeme csendes pontossággal mozgott a pékségen keresztül.
Jonathan Reed.
Haley milliárdos vőlegénye.
– Jonathan! – kiáltotta, átlépve a padlót felé. – Mit keresel itt? Nem is kellene lánoznod engem ma este előtt.
Kinyújtotta a karját, már készülve az elegáns ölelésre, amelyet valószínűleg később újraalkot majd a közösségi médiához.
Jonathan simán kikerülte őt.
Nem érintette meg.
Elment anyám mellett, apám mellett és a süteményes vitrin mellett. A figyelme azon a liszttel borított munkaállomáson maradt, ahol álltam.
Közvetlenül előttem állt meg.
– Te vagy Abigail?
A hangja hordozott erőt anélkül, hogy felhangolta volna.
Bólintottam.
– Igen.
Először az érkezése óta a kifejezése megváltozott. A szája körüli kemény vonalak meglágyultak, és kiengedett egy lélegzetet, amely szinte megkönnyebbülésnek hangzott.
– Hat hónapja próbálok találkozni veled.
Haley mosolya eltűnt.
Jonathan átnyújtotta a kezét a pulton.
– Jonathan Reed vagyok. Az Atlas Hotel Group tulajdonosa.
– Tudom, ki vagy.
– De láthatóan te sem tudod, hogy kizárólag a ti pékséged briósát szolgáljuk fel a VIP lakosztályainkban.
Apám teljesen mozdulatlanná vált.
Jonathan folytatta, egyenesen rám nézve a kötényemen lévő foltok helyett.
– A párizsi ingatlanunk tavaly kétszer is cserélte a reggeli beszállítóját. A vendégértékelések mindkétszer visszaestek. Amikor visszatértünk a briósodhoz, az ötcsillagos reggeli értékelések néhány héten belül visszatértek.
Haley több lábnyira állt mögötte, egyik keze továbbra is a válla közelében lebegett.
– Ismered őt? – kérdezte.
Jonathan hátranézett, mintha rövid időre elfelejtette volna, hogy bárki más is van a szobában.
– Ismerem?
A tekintete visszatért hozzám.
– Ez a nő az ország egyik legtehetségesebb cukrásza.
Anyám ujjai rázárultak a gyöngyeire.
Jonathan ismét Haley felé nézett.
– Megmondtam, hogy azután kezdtem el érdeklődni a családod megismerése iránt, hogy felismertem a vezetéknevet. Reméltem, hogy rokon vagy a Gilded Crumb tulajdonosával.
A szín eltűnt Haley arcáról.
Apám feszült nevetéssel Jonathan felé indult.
– Természetesen büszkék vagyunk Abbyre. Mindig is támogattuk a kis vállalkozását.
Marcus leállította a mixert.
A hirtelen csend miatt apám szavai még rosszabbnak hangzottak.
Jonathan egy másodpercig vizsgálta őt, majd visszanézett rám.
– Személyesen küldtem öt e-mailt. A fejlesztőcsapatom szerződéseket küldött. Azt akartuk, hogy vezess egy zászlóshajó pékséget az új tokiói szállodánkban.
Hallottam a pult alatti hűtőszekrény kompresszorának rezgését.
– Egy zászlóshajó helyszínt?
– Többmillió dolláros partnerséget – mondta. – Teljes kreatív irányítás, nemzetközi terjesztés és terjeszkedési jogok a luxusingatlanjainkban.
Anyám ajkai szétnyíltak.
Haley szeme Jonathantól hozzám, majd vissza mozdult.
Összevonta a szemöldökét.
– Azt hittük, nem érdekel, mert soha nem válaszoltál.
– Soha nem kaptam semmit.
Jonathan kifejezése élesebbé vált.
– A csapatom megerősítette a kézbesítést.
– Minden este átnézem az üzleti e-mailjeimet. Emlékeznék egy nemzetközi partnerségre.
Senki sem mozdult.
Aztán Jonathan lassan benyúlt a kabátjába, és elővette a telefonját.
– Nálam van az egész e-mail szál.
Apám hátralépett.
Csak fél lépést.
De láttam.
Jonathan feloldotta a képernyőt, és megnyitott egy üzenetfonalat. A hüvelykujja megállt a továbbítási adatok felett, és a szeme összeszűkült valamin, amit én még nem láthattam.
Apám arca szürkülni kezdett.
A pékség elcsendesedett.
Aztán Jonathan felém fordította a telefont – és az egész szoba megváltozott
## Negyedik fejezet: A leleplezés és a kemence tüze






