– Tudok készíteni egy egyszerűbb desszertmenüt – mondtam. – Nem lesz ingyen, és nem fog tartalmazni cronutot vagy háromemeletes tortát.

Anyám hátrahőkölt.

– Megterhelnéd a saját húgodat?

– A személyzetemnek le kellene mondania a meglévő megrendeléseket, és túlóráznia kellene.

– Ez család – vágta rá Haley.

– A család tegnap tiltott ki, mert élesztőszagú vagyok.

Az ablak közelében egy vásárló abbahagyta a kávéja emelését. Marcus a mixer mellett maradt, de a szeme ránk tévedt.

Haley körülnézett, és lehalkította a hangját.

– Ne hozz zavarba idegenek előtt.

– Te jöttél be az én üzletembe.

– Azért jöttem, mert segítened kell nekem.

Apám a tenyerével ráütött az asztalra. Egy sötét ganache-t tartalmazó tál megrezzent, és egy fémkanál csörrent a peremén.

– Elég. Meg fogod oldani. Vásárolj desszerteket máshol, és tedd be őket a dobozaidba, ha muszáj.

A kezét bámultam az asztalomon.

– Vedd le a kezed a munkaállomásomról.

Az arca elsötétedett.

– Nem beszélhetsz így velem.

– A saját konyhámban igen.

A szoba elcsendesedett, kivéve a mixereket és a kávégép alacsony sziszegését.

Haley összefonta a karját.

– Ezért senki sem akar téged a partin. Mindig mindent kellemetlenné kell tenned.

Felemeltem a tekintetem az övére.

– Azzal bíztál meg, hogy három nap munkáját hat óra alatt végezzem el, mondjam le a fizető vásárlókat, és nyeljem el a költségeket, mert azt hiszed, a munkám a tiéd.

– Egész nap a liszttel játszol – mondta. – Hagyd abba azt, hogy úgy teszel, mintha műtétet hajtanál végre.

A bejárat feletti csengő ismét megcsörrent.

Ez alkalommal senki sem tűnt irritáltnak.

A családom testtartása azonnal megváltozott.

Anyám kihúzta a vállát. Apám levette a kezét az asztalról. Haley arca puhult a fényképeken használt polírozott mosollyá.

Egy magas férfi állt az ajtóban szénszürke öltönyben, sötét gyapjúkabát alatt. A hó olvadt a vállán. Só-bors haja gondosan fésült volt, és a szeme csendes pontossággal mozgott a pékségen keresztül.

Jonathan Reed.

Haley milliárdos vőlegénye.

– Jonathan! – kiáltotta, átlépve a padlót felé. – Mit keresel itt? Nem is kellene lánoznod engem ma este előtt.

Kinyújtotta a karját, már készülve az elegáns ölelésre, amelyet valószínűleg később újraalkot majd a közösségi médiához.

Jonathan simán kikerülte őt.

Nem érintette meg.

Elment anyám mellett, apám mellett és a süteményes vitrin mellett. A figyelme azon a liszttel borított munkaállomáson maradt, ahol álltam.

Közvetlenül előttem állt meg.

– Te vagy Abigail?

A hangja hordozott erőt anélkül, hogy felhangolta volna.

Bólintottam.

– Igen.

Először az érkezése óta a kifejezése megváltozott. A szája körüli kemény vonalak meglágyultak, és kiengedett egy lélegzetet, amely szinte megkönnyebbülésnek hangzott.

– Hat hónapja próbálok találkozni veled.

Haley mosolya eltűnt.

Jonathan átnyújtotta a kezét a pulton.

– Jonathan Reed vagyok. Az Atlas Hotel Group tulajdonosa.

– Tudom, ki vagy.

– De láthatóan te sem tudod, hogy kizárólag a ti pékséged briósát szolgáljuk fel a VIP lakosztályainkban.

Apám teljesen mozdulatlanná vált.

Jonathan folytatta, egyenesen rám nézve a kötényemen lévő foltok helyett.

– A párizsi ingatlanunk tavaly kétszer is cserélte a reggeli beszállítóját. A vendégértékelések mindkétszer visszaestek. Amikor visszatértünk a briósodhoz, az ötcsillagos reggeli értékelések néhány héten belül visszatértek.

Haley több lábnyira állt mögötte, egyik keze továbbra is a válla közelében lebegett.

– Ismered őt? – kérdezte.

Jonathan hátranézett, mintha rövid időre elfelejtette volna, hogy bárki más is van a szobában.

– Ismerem?

A tekintete visszatért hozzám.

– Ez a nő az ország egyik legtehetségesebb cukrásza.

Anyám ujjai rázárultak a gyöngyeire.

Jonathan ismét Haley felé nézett.

– Megmondtam, hogy azután kezdtem el érdeklődni a családod megismerése iránt, hogy felismertem a vezetéknevet. Reméltem, hogy rokon vagy a Gilded Crumb tulajdonosával.

A szín eltűnt Haley arcáról.

Apám feszült nevetéssel Jonathan felé indult.

– Természetesen büszkék vagyunk Abbyre. Mindig is támogattuk a kis vállalkozását.

Marcus leállította a mixert.

A hirtelen csend miatt apám szavai még rosszabbnak hangzottak.

Jonathan egy másodpercig vizsgálta őt, majd visszanézett rám.

– Személyesen küldtem öt e-mailt. A fejlesztőcsapatom szerződéseket küldött. Azt akartuk, hogy vezess egy zászlóshajó pékséget az új tokiói szállodánkban.

Hallottam a pult alatti hűtőszekrény kompresszorának rezgését.

– Egy zászlóshajó helyszínt?

– Többmillió dolláros partnerséget – mondta. – Teljes kreatív irányítás, nemzetközi terjesztés és terjeszkedési jogok a luxusingatlanjainkban.

Anyám ajkai szétnyíltak.

Haley szeme Jonathantól hozzám, majd vissza mozdult.

Összevonta a szemöldökét.

– Azt hittük, nem érdekel, mert soha nem válaszoltál.

– Soha nem kaptam semmit.

Jonathan kifejezése élesebbé vált.

– A csapatom megerősítette a kézbesítést.

– Minden este átnézem az üzleti e-mailjeimet. Emlékeznék egy nemzetközi partnerségre.

Senki sem mozdult.

Aztán Jonathan lassan benyúlt a kabátjába, és elővette a telefonját.

– Nálam van az egész e-mail szál.

Apám hátralépett.

Csak fél lépést.

De láttam.

Jonathan feloldotta a képernyőt, és megnyitott egy üzenetfonalat. A hüvelykujja megállt a továbbítási adatok felett, és a szeme összeszűkült valamin, amit én még nem láthattam.

Apám arca szürkülni kezdett.

A pékség elcsendesedett.

Aztán Jonathan felém fordította a telefont – és az egész szoba megváltozott

## Negyedik fejezet: A leleplezés és a kemence tüze