– Laura… kérlek. Ne tedd le. – A hangja fáradt volt, rekedt, és áthatotta a pánik. Nem az a kimért, manipulatív hang volt, amit ismertem, hanem egy emberé, aki épp most veszítette el a talajt a lába alól.
– Mit akarsz, Mark?
– Felfüggesztettek. David tegnap éjjel azonnali belső ellenőrzést rendelt el. Zárolták a céges fiókjaimat, és elvették a belépőkártyámat. Laura, tönkretettél. Mindent elveszítek!
A hangomban semmi szimpátia nem volt, amikor válaszoltam.
– Nem, Mark. Én csak megkérdeztem, mi van a házunkkal. Te tetted tönkre magad abban a pillanatban, amikor egy hamisított aláírással hitelt vettél fel, és kiürítetted a lányod számláját, hogy a szeretődnek és a másik lányodnak fizess egy lakást.
– Nem érted! Ha a cég feljelentést tesz, börtönbe kerülök! – kiáltotta, a kétségbeesés szinte tapintható volt a vonal túlsó végén. – Segítened kell! Ha igazolod a banknál, hogy utólagosan beleegyezel a jelzálogba, még megmenthetjük a házat és…
– Még megmenthetjük? – szakítottam félbe, és egy hideg nevetés tört fel a torkomból. – Te a saját bőröd mentéséről beszélsz, nem a miénkről. És ami a jelzálogot illeti… Arthur Vance, az új ügyvédem holnap reggel nyújtja be a hivatalos feljelentést okirathamisítás és banki csalás miatt. A banki papírokon szereplő aláírás nem az enyém, és a közjegyző, akit Daytonban használtál, hamarosan nagyon nehéz kérdésekre fog válaszolni a rendőrségnek.
– Laura, könyörgöm… huszonhét év! Huszonhét évig a feleségem voltál! Ne tedd ezt velem!
– A huszonhét év az, ami miatt most nem kiabálok veled, Mark. De a feleséged, az a Laura, aki vakon megbízott benned, meghalt. Tegnap, a szálloda halljában halt meg, amikor egy hatéves kislány, a te lányod, apunak szólított. Ne hívj többet. A kommunikáció mostantól kizárólag az ügyvédemen keresztül zajlik.
Kinyomtam a telefont, és tiltólistára tettem a számát.
A hazaút Columbusba hosszú és csendes volt. Ohióban csípős őszi szél fogadott minket, ami éles kontrasztban állt Kalifornia mesterségesnek tűnő melegével. Ez a szél valóságos volt. Tisztára mosta a gondolataimat.
Az ezt követő hetek olyanok voltak, mint egy háború megtervezése.
Arthur Vance, az ügyvédem, és Denise, a könyvelőm beköltöztek a nappalimaba a papírjaikkal és a laptopjaikkal. Minden egyes számlakivonatot, minden egyes adóbevallást az elmúlt tíz évből átvizsgáltunk. Kiderült, hogy Mark élete egy gondosan felépített kártyavár volt.
Az Apex Horizon nevű céget valóban ő alapította Delaware-ben, egy olyan államban, ahol a cégtulajdonosok kiléte könnyebben elrejthető. De a cég bejegyzett igazgatója nem ő volt. Hanem Hannah Parker.
Amikor Arthur ezt megmutatta nekem, le kellett ülnöm.
– A nő, a szállodában… a szeretője – suttogtam. – Ő volt az igazgató?
– Igen – mondta Arthur, miközben megigazította a szemüvegét. – Mark ezen a cégen keresztül számlázott ki fiktív szolgáltatásokat a saját munkahelyének. A pénzt, amit az ön lányának egyetemi alapjából és a házukra felvett hitelből szerzett, szintén ezen a cégen keresztül mosta tisztára, majd a pénz egy San Franciscó-i ingatlan vásárlására ment el. Egy lakásra, amely történetesen Hannah Parker nevén van.
– Tehát Hannah tudott róla. Részt vett a csalásban.
Arthur elgondolkodott. – Ez még nem biztos, Laura. A csalók gyakran használják a hozzájuk közel állók nevét anélkül, hogy azok tudnák a teljes igazságot. Emlékszik, mit mondott a szállodában? A hölgy azt hitte, önök már évek óta külön élnek. Ha Mark ebben hazudott neki, valószínűleg a pénzügyekben is.
Ekkor döntöttem el valamit, ami még Arthurt is meglepte.
– Beszélni akarok Hannah-val – mondtam.
– Laura, ez nem jó ötlet. Ő az ellenség. Ő Mark bűntársa, vagy legalábbis a kedvezményezettje. A kommunikációnak ügyvédeken keresztül kellene történnie.
– Nem, Arthur. Én láttam az arcát abban a hallban. Ő is egy áldozat. Egy másik fajta áldozat, de Mark őt is manipulálta. Ha be tudom bizonyítani neki, hogy Mark eszközként használta őt egy bűncselekményben… talán hajlandó lesz együttműködni velünk Mark ellen, cserébe az immunitásáért.
Négy nappal később egy videohívást szerveztünk Hannah Parkerrel. Arthur Vance jelen volt, a kamera látószögén kívül, rögzítve a beszélgetést.
Amikor Hannah arca megjelent a képernyőn, fáradtnak és megviseltnek tűnt. A szemei alatt karikák voltak, a haja pedig lazán fel volt kötve. Messze volt attól a ragyogó, magabiztos nőtől, akit a krémszínű kabátjában láttam a szállodában.
– Laura – kezdte bizonytalanul. – Nem tudom, mit mondhatnék. Mark… Mark azóta sem jött haza a szállodából. Egy barátjánál lakik. Azt mondta, a te hibád, hogy a cége felfüggesztette, mert valami hazugságot mondtál az asztalnál.
Nem hagytam, hogy felidegesítsen a naivitása. A saját múltamra emlékeztetett.
– Hannah, tudod, hogy mi az az Apex Horizon Consulting? – kérdeztem egyenesen.
Hannah a képernyőn megzavarodottan pislogott. – Persze. Ez a cégem. Vagyis Mark hozta létre számomra. Azt mondta, hogy ez egy tanácsadó iroda lesz, amit majd együtt vezetünk, ha ő végre elhagyja a cégét, és hivatalosan is elváltok. Én csak aláírtam a papírokat. Ő intézte a pénzügyeket. Miért?
Arthur Vance ekkor lépett a kamera elé.






