Az elhagyott kabin melletti tűzhely fekete vasából felcsapó lángok fényénél a feszültség szinte tapinthatóvá vált a hegyi levegőben. Silas Crowe arcáról végleg letűnt a hamis magabiztosság, és a helyét a sarokba szorított ragadozó vad félelme vette át.

– Túl sokat tudtok – sziszegte Crowe, miközben a kezét lassan a fegyvertokjára csúsztatta. – Mindannyian.

A mellette álló két lovas azonban megrezzent. A hír, hogy a papírok nem semmisültek meg, és hogy a falu emberei máris úton vannak, megtörte a zsoldosok lojalitását. Egyetlen bérelt gyilkos sem kockáztatja az életét egy olyan emberért, akinek a birodalma éppen most omlik össze a szeme láttára.

Caleb szilárdan állt a puskával a kezében. A teste minden izma megfeszült, de a tekintete hideg és céltudatos maradt.

– Vége, Silas – mondta mély, nyugodt hangon. – Nincs hova futnod.

Clara a tűz mellől lassan felnézett. Az arca még mindig rejtve maradt a durva gabonászsák alatt, de a mogyoróbarna szemeiben most nem a rettegés, hanem a régóta elfojtott igazság erejeégett. Lassan felállt, és egy lépést tett a fegyveresek felé.

– Nem a földek miatt jöttél ide – mondta Clara a hangjával átvágva a csendet. – Hanem azért, mert ha a kislányom előkerül, az egész bűnszervezeted összeomlik.

Crowe arca eltorzult a dühdtséggel.

– Nincs semmiféle gyerek! – üvöltötte, és hirtelen rántott a fegyverén.

De mielőtt a lőpor szaga megülhette volna a levegőt, Elias és a távolból feltűnő lovasok fegyverei egyszerre dördültek meg. A lövés nem talált embert, de Crowe lova megvadult, felbakta magát, és a porfelhőbe taszította a döbbent kereskedőt. A zsoldosok letették a fegyverüket, és a földbe gyökerezett lábbal várták a sorsukat.

A por elültével Red Bluff volt ura a földön feküdt, vereségét beismerve.

A csend visszatért a fenyvesek közé. Csak a tűz ropogása hallatszott, amint a fadarabok lassan összeomlottak.

Caleb leengedte a puskáját, és Clara mellé lépett. A nő a kezében tartotta Elias által átadott sértetlen iratokat. Remegő ujjakkal nyúlt a torkánál lévő csomóhoz, majd egyetlen határozott mozdulattal lehúzta az arcáról a durva zsákszövetet.

A hegyi napfény végre megvilágította az arcát. Sápadt volt, a vonásait megviselte a fájdalom és a hosszú bujdosás, de a tekintetében ott égett az a hajthatatlan erő, ami miatt Caleb egyetlen ezüst dollárért is megvásárolta a szabadságát.

Caleb elmosolyodott, közelebb lépett hozzá, és a kezét nyújtotta.

– Üdv otthon, Clara – mondta halkan.

A nő a kezére nézett, majd felnézett a férfira, aki mindent kockáztatott érte. Először sírt, de a könnyei már nem a félelemről szóltak.

A távolban a nap lassan lebukott a hegyek mögött, megvilágítva a nyolc holdnyi földet, amely mostantól nemcsak egy nehéz sorsú cowboy otthona volt, hanem egy új kezdet kezdete is.