A parázs fojtogató hősége és a zsák durva szövésű anyaga közötti határon a feszültség szinte tapinthatóvá vált. Mark arca eltorzult a türelmetlenségtől és a tehetetlen dühdéstől, miközben Clara a kezét a szája elé kapta, és gyanakvó, ideges pillantásokat vetett a fém tálca felé.
– Anya! Ne játssz a tűzzel! – kiáltotta Mark, és egy lépéssel közelebb lépett a parázsló edényhez. – Utolsó figyelmeztetés! Ha most nem mondod ki, hogy aláírod, lejjebb engedtetem a zsákot!
A zsákból azonban még mindig nem hallatszott semmi. Sem sírás, sem könyörgés, sem egyetlen elfojtott zokogás sem. Csupán a fadarabok sercegése hallatszott a forró hamu alatt.
Mark intett a testőröknek.
– Engedjétek le! Hadd érezze meg a hőséget, akkor majd meggondolja magát!
A két izmos férfi megragadta a köteleket, és a zsákot alig néhány centiméterre engedte az izzó parázstól. A hőhullám azonnal felcsapott, és a vastag vászon azonnal füstölni kezdett az alján. Clara ijedten hátrébb lépett.
– Mark… begolyóztál?! Meg akarod ölni a saját anyádat?! – sziszegte Clara, miközben a férfi karjába kapaszkodott. – Ha ez halállal végződik, minket is börtönbe zárnak!
– Nem hal meg! Csak meg akarom törni! – üvöltötte Mark, és a zsákra meredt. – Na, anya?! Kész vagy az aláírásra?!
Ebben a pillanatban a zsák alja hirtelen felhasadt. De nem a parázs égette át. Alulról, a speciálisan kialakított fém rácson keresztül valami más történt.
A zsákból nem Eleonora esett ki, hanem egy hatalmas, nehéz kötegekbe rendezett, régi ruhákkal és nehezékekkel kitömött bábu. És amint a zsák lekerült a parázstól, az udvar sötét sarkából, a medence mögötti árnyékból egy nyugodt, határozott hang hallatszott:
– Keresel valakit, Mark?
Mindenki hátrafordult. Clara felsikoltott, Mark pedig hirtelen olyan fehérorcájúvá vált, mint a fal.
Eleonora lépett elő a fényszórók fényébe. Nem volt sem megkötözve, sem megsérülve. Elegáns, sötét kosztümöt viselt, a hajratekintete pedig acélos, hideg nyugugalmat sugárzott. A kezében egy kis, fekete digitális rögzítőt tartott, amelyen a piros fény még mindig hűvösen villogott.
– A… anya?! – dadogta Mark, a lábai megroggyantak, a szemei pedig kis híján kiestek a helyükről. – Hogy… hogy lehetséges ez?! Ti… ti kire kötöttétek rá a zsákot?! – fordult kétségbeesetten a testőrei felé.
A két testőr hirtelen elengedte a köteleket, egymásra néztek, majd lassan leeresztették a fejüket. Egyikük, a vezetőjük, halkan megszólalt:
– Sajnálom, főnök… de az asszony már a múlt héten felkeresett minket. Tudtuk, mire készül. Azt mondtuk, hogy végrehajtjuk a játékodat, de a zsákba csak bábut tettünk. Mert senki sem érdemli meg, hogy a saját fia így bánjon vele.
Clara sápadtan hátrált a kapu felé.
– Mark… átvertek minket! Ez egy csapda! Menjünk innen!
– Nem mentekenhova sem – mondta egy mély, határozott férfihang az udvar bejárata felől.
A kovácsoltvas kapu hirtelen szélesre tárult, és nemcsak a helyi rendőrség autói robbantak be, hanem egy hivatalos állami nyomozócsoport is, élén Eleonora régi ügyvédjével és a cég igazgatótanácsi elnökével. A rendőrök azonnal körbeudvarolták a parázs melletti területet, gépkarabélyaikat Markra és Clarára szegezve.
– Mark Vance! Letartóztatásban van előre megfontolt emberölési kísérlet, kényszerítés és okirat-hamisítás alapos gyanúja miatt! – harsogta a tiszt.
Mark megsemmisülve rogyott a térdére a parázsló tálca mellett. A félelem, amit az édesanyjára akart kényszeríteni, most teljes erejével visszacsapódott rá. Clara hisztérikus sikoltozás közben esett össze a földön, amikor a női rendőrök megbilincselték a csuklóját.
Eleonora lassan odalépett a fiához. Nem volt düh a szemében, csak mérhetetlen csalódottság és sajnálat.
– Azt hitted, Mark, hogy a vagyon, a ház és a cég az enyém volt, amit elvehetsz – mondta hűvösen az idős asszony, miközben a hangja visszhangzott a csendes udvaron. – De elfelejtetted, hogy a legfontosabb vagyon, amit egy ember birtokolhat, a becsület és a lélek tisztasága. Ezt te ma este végleg elveszítetted.
A rendőrök Markot bilincsben tuszkolták be a furgon hátsó ülésére. A villogó kék fények bevilágították a vidéki ház falait, míg Eleonora mély levegőt vett a friss éjszakai levegőből, rámosolygott a hűséges testőrökre és az ügyvédjére, majd méltóságteljesen belépett a házba, ahol a jövője – immár teljesen biztonságban – végre az övé maradt.






