A vastag, durva szövésű anyag peremén felforrósodó lángnyelvek lassan kezdték el emészteni a szövetet, de a zsákból nem hallatszott sem kiáltás, sem segélykérés. A levegőben megfagyott a feszültség. Adrian arcán önhitt, diadalmas vigyor terült szét, miközben Vanessa közelebb lépett hozzá, és elégedetten simította meg a férfi karját.

– Látod, szerelmem? – mondta Adrian gúnyos, rideg hangon, a lángoló asztal felé biccentve. – Csak ennyi kellett. Nincs többé makacskodás, nincs többé vita a részvényekről és az ingatlanokról. Végre szabadok vagyunk.

Vanessa szeme csillogott a kapzsiságtól és a kegyetlenségtől.
– Mindig is tudtam, hogy erős férfi vagy, aki nem tűri, hogy bárki az útjába álljon – súgta a fülébe, miközben a lángok már magasabbra törtek, és a vastag zsák alsó része feketedni kezdett a koromtól.

A testőrök némán, kővé vált arccal álltak a fémasztal körül. Bár hozzászoktak Adrian piszkos ügyeihez, eddig még soha nem mentek el ennyire. Egyikük, egy hatalmas termetű, barna hajú férfi, akit Markovnak hívtak, gyanakvó pillantást vetett a zsákra. Valami nem stimmelt. Ha egy ember benne lenne ebben a szűk térben, miközben a tűz már a szövetet marja, a pánik és a fájdalom azonnali hangot adott volna. De csupán a lángok sercegése hallatszott, semmi más.

– Főnök… – kezdte halkan Markov, de Adrian durván beléfojtotta a szót.

– Mi az, Markov? Talán te is sajnálnád? Vagy gyenge gyomrod van ehhez a munkához? – horkant fel gúnyosan Adrian, és feléje sem nézett.

– Nem, főnök, csak… – de a testőr nem fejezte be.

Ebben a pillanatban a fémasztal alól, pontosan a zsák alsó nyílásánál hirtelen füst gomolygott ki, de nem a zsák belső részéből, hanem a fém szerkezet alól. És ami még megdöbbentőbb volt: a fémasztal kerekei hirtelen mozgásba lendültek. A súlyos asztal önmagától gördülni kezdett a hatalmas udvar kövén, egyenesen a ház árnyékosabb, sötétebb sarka felé.

– Hé! Ki mozdította el az asztalt?! – kiáltott fel Adrian, hirtelen elveszítve az önelégült mosolyát. – Megőrültetek?! Égjen ott, ahol van!

A testőrök megrázták a fejüket. Senki sem ért hozzá az asztalhoz. A kerekek maguktól gurultak, simán és megállíthatatlanul, miközben a zsák alja már teljesen szétégett, és… egy üres, rongyokkal kitömött bábuként esett ki belőle a kiégett anyag.

Adrian szíve egy pillanatra kihagyott egy ütést. Odarohant az asztalhoz, és a körmével feltépte a fennmaradó zsákrészt. Nem volt ott semmi más, csak régi ruhák, szalmával kevert rongyok és egy égő fadarab.

– Micsoda?! – üvöltötte Adrian, az arca hirtelen halálsápadtá vált, a szemei pedig kidülledtek a döbbenettől. – Hol van?! Hol van Laura?!

Vanessa sikoltott egyet, és hátrahőkölt.
– Adrian… ez egy csapda! Hová lett a feleséged?!

A csendet, amely a kertre borult, hirtelen egy másik hang törte meg. Egy autó motorjának mély, dübörgő hangja hallatszott a kapu felől. Mielőtt bárki reagálhatott volna, a kovácsoltvas kapu hirtelen szélesre tárult, és nem egy, hanem három rendőrségi autó robbant be az udvarra, villogó kék fényekkel és ordító szirénákkal.

A fényszórók vakítóan sütöttek Adrian és Vanessa arcába. A rendőrautókból azonnal kipattantak a nehézfegyverzetű kommandósok, gépkarabélyaikat a főnökre és a testőrökre szegezve.

– Maradjanak a helyükön! Senki sem mozdulhat! Kezeket a magasba! – harsogta a megafonból egy határozott, acélos hang.

Adrian megsemmisülve bámult a felé rohanó rendőrökre. A kezremegése elhatalmasodott rajta, a térdei megrogytak.
– De… de ez nem lehet… hogyan…

A rendőrségi furgon hátsó ajtaja lassan kinyílt, és onnan valaki lépett ki. Nem más volt az, mint Laura. Elegáns kosztümben, makulátlan frizurával, a kezében egy hordozható rendőrségi rádióval és egy hivatalos iratcsomóval állt ott, az arcán nyugodt, hűvös mosollyal.

– Meglepődtél, drágám? – mondta Laura hangosan, miközben a kommandósok közé lépett, és határozott léptekkel közeledett a teljesen összeomlott férjéhez.

Adrian a torkán akadó szavakkal próbált megszólalni:
– Laura… te… te halottnak kellett volna… hogy…

– Hogy azt hitted, olyan naiv vagyok, és soha nem veszem észre a titkos ügyleteidet? – vágott a szavába Laura, miközben megállt néhány lépésre tőle. – Azt hitted, nem tudom, hogy hónapok óta bérelsz bérgyilkosokat és kétes alakokat a hátam mögött, hogy eltegyél láb alól a vagyonért?

Laura hátrapillantott Markovra, a testőrre, aki lassan bólintott, majd leeresztette a fegyverét.

– Markov már a múlt héten felkeresett engem – folytatta Laura, miközben a rendőrök már bilincset kattintottak Adrian csuklójára. – Ő szólt, hogy mire készülsz. Megbeszéltünk mindent. A zsákba csak régi ruhákat tettünk, hogy lebuktassunk a saját kegyetlenségedben, élőben, a rendőrség orra előtt. Minden bűncselekményedről – a csalásoktól kezdve a mostani emberölési kísérletig – teljes hang- és videófelvétel van a birtokunkban.

Vanessa hisztérikus sírásban törve esett össze a földön.
– Én nem tudtam semmiről! Engem csak becsapott! Én semmit sem tettem! – sikoltozta, de a női rendőrök azonnal őt is megbilincselték.

Adrian arca eltorzult a dühböl és a kétségbeeséstől, ahogy a rendőrök durván a kocsiba tuszkolták.
– Megfizetsz ezért, Laura! Mindent elvehetsz, de tönkreteszlek! – üvöltötte át a kerítésen.