## „NE HAGYD, HOGY AZ AZ ÖREGEMBER HAJTOGASSA A SZALVÉTÁT, TE HÜLYE CSELÉD! MÁR ENNI SEM EMLÉKSZIK HOGY KELL!” A MAFFIAFŐNÖK MENYASSZONYA MEGALÁZTA A 25 ÉVES BEJÁRÓNŐJÉT, AMIÉRT AZ SEGÍTETT A 84 ÉVES NAGYSZÜLŐNEK AZ ELJEGYZÉSI VACSORA ALATT – DE AMIKOR LUCA MORETTI LÁTTA, HOGY AZ IDŐS EMBER HÁROMSZÖGRE HAJTOGATJA A SZALVÉTÁT, ÉS FEJJEL LEFELÉ HELYEZI EL, MEGÁLLÍTOTTA A VACSORA ZENÉJÉT. AKKOR EGY NYUGDÍJAS SZÁLLODAI IGAZGATÓ FELÁLLT, ÉS EZT MONTA: „MR. MORETTI, A NAGYAPJA PONTOSAN AZT A JELZÉST HASZNÁLTA, AMIT A SZEMÉLYZETÜNKNEK TANÍTUNK, HA VALAKIT AKARATA ELLENÉRE FOGVA TARTANAK.”

Vegye ki a kezét a zsebéből, Mr. Bellini! – Luca Moretti hangja élesen vágott át az ebédlőn.

Vanessa édesapja, Richard Bellini, megmerevedett. Egy pillanatig az egyetlen hangot a bejárat melletti álló ingaóra ketyegése adta. Richard hatvanhárom éves volt, a chicagói üzleti élet megbecsült alakja, aki az egész estét ingatlanbefektetések és jótékonysági adományok vitatásával töltötte. Mostanra azonban az arca elveszítette a színét.

– Hogy mondta?
– A zsebe – ismételte meg Luca. – Akkor tette oda a kezét, amikor a nagypapa említette a másik kulcsot.

Richard kényszeredetten elnevette magát.
– Ugye nem akarja azt sugallni, hogy bárkit is fogva tartok csak azért, mert egy idős ember összehajtogatott egy szalvétát?

Giuseppe remegő keze megszorította az enyémet. Éreztem, hogy küzd a szavakért.
– Kulcs – suttogta.

Richard ránézett. Valami fagyos feszültség villant át kettejük között. Luca észrevette.
– Mutassa meg, mi van a zsebében!

Vanessa előrelépett.
– Luca, kérlek! Megalázod apámat a vendégeink előtt.

Luca rá sem nézett.
– Az apja egy egyszerű kérdés megválaszolásával véget vethet a megalázásnak.

Richard lassan előhúzott egy ezüst cigarettatárcát. Kinyitotta. Benne három cigaretta és egy apró sárgaréz kulcs rejtőzött.

Senki sem szólt egy szót sem.

Edward Sullivan közelebb lépett.
– Megnézhetem azt?

Richard egy határozott mozdulattal becsapta a tárcát.
– Szó sem lehet róla!

Edward fixírozta a kulcsot.
– A Bellavista szálloda használt ilyen sárgaréz kulcsokat, mielőtt beszereltük az elektronikus rendszert.

Luca kinyújtotta a kezét. Richard állkapcsa megfeszült.
– Magának nincsen jogköre átvizsgálni engem.
– Nincs – felelte Luca. – De a rendőrséget már értesítettük. Nyugodtan elmagyarázhatja nekik.

Richard először tűnt rémültnek. Aztán letette a cigarettatárcát az asztalra.

Vanessa sírni kezdett.
– Apa, mondd meg neki!

Richard hallgatott. Ez jobban megrémisztett, mint a dühödtsége.

Giuseppe meghúzta a ujjamat. A kulcsra, majd a saját csuklójára mutatott. Lejebb pillantottam. Egy kopott aranyórát viselt, amelynek repedezett volt a bőrszíja. Minden reggel én segítettem felhúzni neki.

– Mi az, Mr. Moretti? – kérdeztem.

Kétszer ráütött az órára. Aztán suttogta:
– Más.

Edward az asztal fölé hajolt.
– Hát persze.

Luca felé fordult.
– Mit?
– A tizenkettes szobának két zárja volt – magyarázta Edward. – Egy hagyományos az ajtóra, és egy másik a vészhelyzeti nyilvántartási szekrényre. – Megvizsgálta Richard cigarettatárcáját. – Ez a kulcs ahhoz a szekrényhez tartozik.

Luca Richardra nézett.
– Akkor hozzáférése van azokhoz az iratokhoz, amelyeket Helen Mercer megpróbált megvédeni.

Richard kihúzta magát.
– Én felügyeltem a felújítást. Természetesen volt hozzáférésem.
– De azt mondta nekem, hogy az épület üres.
– Annak kellett volna lennie.

A szavak megültek a levegőben. Luca arckifejezése megkeményedett.
– Annak kellett volna lennie?

Mielőtt Richard válaszolhatott volna, a biztonsági főnök lépett oda hozzájuk.
– Uram, a chicagói rendőrség úton van a Bellavistához. Sarah Whitcomb nyomozó veszi fel az ügyet.
– Mondja meg neki, hogy valószínűleg egy nő van ott bezárva.
– Már megtörtént.

Figyeltem, ahogy Luca újra a nagypapjához fordul.
– Nagypapa, szükségem van rá, hogy mondjon nekem valamit.

Giuseppe kimerültnek tűnt. Ujjai reszkettek az asztalterítőn.
– Richard bántotta Helent?

Az idős ember behunyta a szemét. Aztán megrázta a fejét.

Vanessa megragadta az alkalmat.
– Látod? Ez egész egy borzalmas félreértés!

De Giuseppe újra kinyitotta a szemét. Richard irányába mutatott. Aztán még egyszer összehajtogatta a szalvétát. Nem fordított háromszög alakúra. Ezúttal egy keskeny téglalappá formálta.

Edward hirtelen kapkodta a levegőt.
– Mit jelent ez? – kérdezte Luca.

Edward habozott.
– Ez egy másik szállodai jelzés volt. Akkor használták, ha egy vendéget olyan személy figyelt, akinek hatalma volt felette.

Richard hátranézett. Luca meredten nézte.
– Ki figyelte Helent?

Richard szája tátva maradt. Nem jött ki válasz a torkán.

Akkor Giuseppe suttogott egyetlen szót:
– Lány.

Ránéztem Vanessára. Teljesen mozdulatlanul állt. Luca követte a tekintetemet.
– Vanessa?

A lány rázta a fejét.
– Nem.

Giuseppe az asztalra ütött.
– Nem… ő.

Mindenki megdöbbenve bámult. Az idős ember küzdött, hogy megemelje a kezét. Gyengéden a könyökére támasztottam a kezem. A sárgaréz csomagtartó címkére mutatott.
– A lány – ismételte meg.

Edward felkapta a címkét, és megvizsgálta a neveket.
– Helen Mercer – mormolta. – Margaret Lewis. Thomas Reed. Evelyn Price. Daniel Foster. Anna Walsh.

Megfordította. Az arckifejezése megváltozott.
– Anna Walsh.

Luca összehúzta a szemét.
– Mi van vele?

Edward lassan leült egy székre.
– Anna hét évig dolgozott a Bellavista könyvelési osztályán. Miután szabálytalan kifizetéseket fedezett fel, felmondott.
– Mikor?
– Közel tizenegy évvel ezelőtt.

—