A tágas, fényűző étkezőben hirtelen olyan dermesztő csend lett, hogy a csillárok kristályai is mintha megálltak volna a rezgésben. Margaret ujjai görcsösen rángatóztak a kék mappa vastag papírjain. A papírok lapjai zizegtek a kezében, mint egy halálra rémült madár szárnyai, miközben a szemei kétségbeesetten rohantak sorról sorra.
– Ez… ez nem lehet igaz… – suttogta Margaret, és a hangja elakadt a torkában. A nyakán lévő drága gyémántok a szapora zihálása miatt vadul ugrálni kezdtek. – Daniel! Nézd meg ezt! Nézd meg azonnal, mit íratott alá velünk ez a kis…
Daniel, aki még mindig Vanessa derekát fogta, a feleségére – pontosabban a hamarosan volt feleségére – sandított, a homlokán ráncokba szaladt a bosszúság. – Anya, ne drámázz már te is! Claire csak a szokásos vagyonmegosztási papírokat írta alá. Megkapta a lakását és a pénzét, amit kért. Mi baj lehetne? Nézd meg, már a cégtől is lemondott a tisztségeiről, az aláírása ott van mindenhol!
De Margaret nem hallgatta. A kezei annyira remegtek, hogy a mappa eleje kis híján kicsúszott az ujjai közül. A halálsápadt arcára rákeveredett a teljes iszonyat. – Te… te hülye! – üvöltötte Margaret a fiának, és a tekintete olyan gyűlölettel fúródott Danielbe, mint egy tőr. – Nem a szokásos papírok! Olvasd el a 4. cikkelyt! Olvasd el, mi van a Mercer Development részvényeinek tulajdonjogáról írva!
Daniel összehúzta a szemöldökét, elengedte Vanessa derekát, és kitépte az édesanyja kezéből a mappát. A szemei végigrohantak a jogi paragrafusokon. Az arcáról a magabiztos, gőgös vigyor egy szempillantás alatt leolvadt, mintha savval öntötték volna le. A vonásai megnyúltak, a szemei kerekre tágultak, és a szája tehetetlenül nyitogatta a száját, hang nélkül.
– Ez… ez hamisítvány! – hördült fel Daniel, és a papírokat az asztalra vágta. – Ez nem a hivatalos megállapodás! Te… te becsaptál, Claire! Azt mondtad, ez a standard válási csomag!
Nyugodtan hátradőltem a székemben. A kezemben tartottam a kávéscsészémet, kortyoltam egy picit, majd rájuk néztem azzal a nyugodt, jeges mosollyal, ami a tárgyaltermekben és a nagybefektetők asztalainál mindig a győzelmet jelentette.
– Hamisítvány? – kérdeztem hűvösen. – Daniel, drágám. Te kérted, hogy írjam alá a cégcsoport átruházási nyilatkozatait, a tisztségekről való lemondást és a vagyonjogi nyilatkozatokat. Én pontosan azt tettem. Csak éppen… elfelejtetted elolvasni a kis betűket a dokumentum végén, amit az én ügyvédem, Evelyn Shaw készített elő az elmúlt negyvennyolc órában.
Vanessa, aki eddig magabiztosan mosolygott a terhes hasát simogatva, most hirtelen előrelépett, a szemeiben a hisztéria jeleivel. – Mi… mi van a papírokban, Daniel? Mi az, hogy hamisítvány? Mondd már meg!
Daniel a homlokát törölte, a tenyere teljesen verejtékes lett. – Azt… azt írja… hogy mivel az elmúlt tizennégy hónapban a cég tőkéjéből illegális pénzkivonásokat hajtottam végre a saját nevelem futó hamis beszállítókon keresztül… és mivel a morális záradék megsértése miatt a vezérigazgatói megbízatásom azonnali hatállyal megszűnt…
Elakadt. A torkából egy fojtott hang jött ki.
– Így van – vettem át a szót, és a hangom tisztán, metszően csengett a szobában. – A Mercer Development nemcsak hogy soha nem volt a tiéd, Daniel, hanem a mai naptól hivatalosan is visszavontam a vezérigazgatói jogköredet. Sőt. Mivel a forensikus könyvvizsgálóm pontosan dokumentálta az elmúlt két évben a cégpénzek eltulajdonítását, a mai napon a rendőrség gazdasági bűnügyi osztálya már meg is kapta a feljelentést. A számláidat zárolták. A hitelkártyáidat érvénytelenítették. És a luxusautó, amivel idejöttél… Nos, az a cég nevére van írva, szóval holnap reggel a behajtók elviszik a garázsból.
A csend, ami a szavaimat követte, még fojtogatóbb volt, mint elõtte.
Margaret hirtelen felpattant, a szemei szinte szikráztak a dühdttől. – Te… te aljas boszorkány! – sikoltotta, és felém indult, mintha le akarná tépni az arcomat. – Tönkre akarsz tenni minket?! A fiamat?! Egy nincstelen kis senki vagy, aki…
– Anya, állj meg! – kiáltotta Daniel, de már késő volt.
Mert a konyhaajtó hirtelen kinyílt, és nem a személyzet lépett be. A helyi rendőrség két egyenruhás tisztje, valamint az ügyvédem, Evelyn Shaw lépett a terembe, a kezükben hivatalos iratokkal és bilincsekkel.
– Daniel Mercer úr? – kérdezte a vezető tiszt hűvös, hivatalos hangon. – Gazdasági csalás, okirat-hamisítás és vagyonelvonás vádjával letartóztatásban van. Kérem, ne tegyen ellenállást.
Vanessa hisztérikus sírásban tört ki. – Daniel! Nem vihetnek el! Mi lesz velünk?! A gyerekkel?! A pénzzel?!
Daniel az arcát a kezébe temette. A térdei meghajlottak, és a mahagóni székbe rogyott, miközben a bilincs hideg kattanása betöltötte a pompás étkezőt. A fényűző élet, amit a hátam mögött, az én pénzemből, az én verejtékemből építettek fel, egyetlen szempillantás alatt kártyavárként omlott össze.
Felálltam az asztaltól. Megigazítottam a blúzomat, rásimítottam a szoknyámat, és utolsó pillantást vetettem a három emberre, akik azt hitték, hogy a hallgatásom a vereségem.
– Jó étvágyat a vacsorához, drágáim – mondtam halkan. – A számlát… nos, azt hiszem, mostantól magatoknak kell fizetnetek.